Fear Factory - Mechanize
Tíz éves Fear fanatizmusom jubilálására érkezett az új korong, ritkán tapasztalható lelkesedéssel vetettem bele magam Top3 bandám friss anyagába...
Utóbbi években rengeteg kavarás volt koncertekkel, tagokkal kapcsolatban illetve az újkori FF is megérne pár kört de ezt most elegánsan kihagyom. Egyrészt túl hosszú (és fölösleges) másrészt mindenki aki majd lehoz erről az anyagról egy cikket úgyis ezekkel kezdi. Szóval most vegytisztán csak a lemezről.
Gépesítés.
Nos hát röviden és tömören a lemezcím remekül felvázolja a zene fő csapásirányát. Hihetetlenül rideg de brutális hangzóanyagról van szó amely bár nem sokban különbözik a tipikus Factory stílustól (ez sose gond, hisz ezért szeretjük) de az új tagok és az elmúlt évek tapasztalata simán érződik a számokon.
Bár dalokban mutatkozik meg a lemez (késöbb lesz is szó róluk) de a hangszereseken keresztül könnyebben tudom érzékeltetni a változásokat.
Elsőként Dino játéka: Obsolete és Digimortal az FF életműből illetve Divine Heresy style. Sokkal brutálisabb, death metálosabb mint mondjuk amit Demanufacture-n tolt de mérföldekkel precízebb és hasítóbb a Soul érához képest. Amit Digiből megtartott (nagyon helyesen) azok a tipikus Dinós szállós, akusztikus részek. Azok ott is ütöttek és most is nagyon jók, kellemesek a fülnek a mértéktelen riff orgia közepette. Saját bandájában nagyon rákapott a szólózásra és itt is elereszti magát időnként, egészen konkrétan egy dalban. Összességében tehát csak jól járt a zenekar a nagy visszatérővel, kibaszott jó riffeket gyártott (Chris közel sem volt ennyire kreatív).
Burton hangja még mindig az egyik legjobb a színtéren: jellegzetes orgánum, brutális üvöltés, remek énekhang. Respect! Tovább. :)
A ritmus szekcióból a bőgőjáték azt hiszem skippelhető, de a dob mellett nehéz lenne elmennem már csak Ray nélkülözése miatt is. Mindenki tudja ki ő, milyen egyedi stílusu volt a 90-es évek közepén és nem feledkezve meg arról sem hogy a dalszerzésben is mennyire komoly szerepe volt. Bár nem akárki került a helyére, azért egy jó 15 éve megszokott folyamatból került ki egy fogaskerék ami igen veszélyes tud lenni. Azonban nem vallottak kudarcot a srácok, Dino remek dalokat írt Gene pedig profihoz méltóan asszisztált hozzá. Közel sem egy Individual vagy Symbolic szint amit játszik de ehhez a stílushoz nem is illene az a komplexitás. Iszonyat kétlábgépezések és grindok vannak hullává triggerelve amik garantálják a fejleszakadást. Ez utóbbit a hihetetlenül összepakolt keverés is elősegíti, nem tudom már hova lehet súlyosbodni úgy en bloc a hangzások terén: minden hang kurva tiszta és vaskos. Tényleg fogalmam sincs hol van a plafon...
A dalokról pár szóban mivel nagyon nem lehet mit kivesézni rajtuk: tipikus FF szerzemények. Tömény riffelés, ritmusjáték ezerrel (azért nem egy Meshuggah), nagyon fogós refrének, a korábbiakhoz képest kevesebb sampler mókázás és a lemez végén a jól megszokott chillout lásd Therapy for Pain, Timelessness (Ressurection), Memory Imprints, Human Shields. Tehát aki szereti/szerette a Fear Factory-t az simán próbálja be, Transgressionnél mérföldekkel jobb de talán még az Archetype-nál is pedig azt is egy nagyon jó lemezüknek tartom. Csak azért nem kap tízest mert azért lehetett volna még kicsit csiszolgatni.
9/10
Fear Factory - Mechanize
01. Mechanize
02. Industrial Discipline
03. Fear Campaign
04. Powershifter
05. Christploitation
06. Oxidizer
07. Controlled Demolition
08. Designing The Enemy
09. Metallic Division
10. Final Exit
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.