Szellemi agónia

Septic Flesh - Communion

H.P. Lovecraft.
Tagadhatatlanul múlt századunk egyik legfontosabb írója, sötét és rémisztő történetei művészeti ágak sokaságára volt hatással meg úgy en bloc a világra - elég ha csak gondolunk a Cthulhu és Necronomicon szavak közismertségére.
Következő cikk tárgya is egy hasonló, erőteljes inspiráció szülötte és abból sem a fércmunka minőségűé.

Septic Flesh 2008 első negyedévében kiadott visszatérése Communion címmel (most már nagyjából kijelenthető) komoly - pozitív - visszhangot produkált az extrém metál színtéren. Az eset nem véletlen, teljesen egyedi muzsikát sikerült összehozni a görög srácoknak, ami így 2010-hez közeledve nem lebecsülendő teljesítmény. Zenéjüket tekintve a death metál a domináló műfaj bár az internet zugaiban valamiért mégis black metal besorolással találkozom zömmel. Durva és tömény riffek képezik a dalok nagy részét, időnként eszközölnek csak finomabb, dallamosabb gitármunkát. A dob is ehhez igazodik, erőteljes és vad tempók szolgáltatják a könyörtelen alapot, amit a vokál hasonló módon lekövet mélyről jövő, durva hörgés képében. Eddig igencsak 12 egy tucat érzés, de most jöjjenek azok a motívumok amik kiemelik a nagy többségből a zenekart.
Az említett masszív gitárok azon felül hogy súlyos jellegzetességeiket megtartják, nagyon magas szintű ötletességgel párosulnak. Régen találkoztam egy egész lemezen végig kitartó kreatív gitárjátékkal ami egyszerre volt nagyon durva is, hű maradva a szélsőséges stílushoz - valamit nagyon elkaptak itt az arcok (Christos Antoniou és Sotiris V.), ez már bizonyos! Az egyik pillanatban egy brutálisan vastag de egyben fogós, dúdolható riff gyalulja szét az arcod, míg egy másikban kifejezetten kellemes dallam kényezteti a hallójárataidat. Egyszerűen zseniális.
Hogy teljes legyen az öröm, a többi hangszer sem spórolt a kreativitással:a dobok bár az ismert vehemenciával szólnak viszont az "elkövető" (név szerint Fotis Benardo) volt annyira igényes (és képzett :) ) hogy minél több egészséges mennyiségű variálást vigyen a dalokba. Ha egy egyszerű grind ütem darál az örlő riffek alatt, az is biztosan meg van spékelve helyenkénti ritmusdíszítésekkel akár a cinek, akár a hangszer egyéb hozzátartozóinak variációjának egyikével. Mivel azonban a dalok komolyabb összetettséggel bírnak, az ilyesmi szintű "egyszerűség" is igen ritka.Röviden:követi a gitárt, nem él külön életet így adva egységességet a zenének. Remek!
A vokált tekintve is hasonló a helyzet változatosság szintjén bár a lehetőségek itt már kötöttebbek némileg. A basszer/énekes (Seth Siro Anthon - véleményem szerint egyedi orgánumú és rendkívül tetszetős) mély fekvésű hörgése az alap, ezt több alkalommal színesíti magasabb, ordító jellegű hanggal - bár ez inkább amolyan háttérben futó vokál, nem igazán kap önálló szerepet. A szélsőséges ének is megteszi hát a magáét hogy ne kerülgesse a hallgatót a megcsömörlés érzése. Az agresszív hangot ellensúlyozandó, az egyik gitáros néha előveszi tiszta énekhangját hogy zseniális refrént kreáljon, feldobva így az adott dalt de legfőképp, kapaszkodót teremtsen a sűrű zenében. A kommersz jelző talán túl vad de mindenképp erős és fogós dallamokra számíthatunk, amik egy lágyabb stílusban is bőven elférnének. Nagyon passzolnak egyáltalán nem erőltetettek.
Már az eddigiek is egy minőségi zenét sejtetnek, azonban a java még csak most jön. Az, ami az egészre felteszi a koronát. Az, ami - közel - stílus teremtő. Arról van szó ugyanis, hogy az eddig felvázoltakra még felkúszik egy komplett nagyzenekari szereplés! Egészen konkrétan a prágai filharmonikusoké, akik elé a kottát Christos gitáros dobta. Persze sokszor hallhattunk már rock muzsikát komolyzenével párosítva, így jogtalannak is érződhet a lelkesedés de itt valami teljesen új megközelítésről és kivitelezésről van szó. A tételek nem rejtenek nagy, megfejtős klasszikus zenét:veszettül egyedi hangulatot hoztak ki ebből a lehetőségből - ilyet máshol nem hallasz, ebben biztos vagyok. Monumentális, szigorú, nagyon komoly hangvételű aláfestésekről beszélünk ami a korábban leírt profizmussal egyesülve korszakalkotó lemezt kreál.

Ahogy ez a mű tökéletesen összeáll egy egésszé, ez a komolyzene, death metál, Lovecraft-i ihletésű szövegcsokor elegy, az valami hihetetlen! Nem túlzok ha azt mondom hogy minden egyes hang a helyén van és ha akár csak egy is máshol lenne már veszítene értékéből a lemez. Harsonák, trombiták, csellók, egy 32 tagú kórus és megannyi csodás elem képez egyedi hangulatot közel 40 percben.

Dióhéjban:nem italozós buliba háttérzene, figyelmet igényel.
Amit tőlem kérés nélkül, rendre meg is kap.

10/10

 Septic Flesh - Communion

1. Lovecraft's Death 04:08
2. Anubis 04:18
3. Communion 03:25
4. Babel's Gate 02:58
5. We The Gods 03:50
6. Sunlight Moonlight 04:09
7. Persepolis 06:09
8. Sangreal 05:17
9. Narcissus 03:59